2014. február 4.

Szent Valentin legendája

Február 14-én rózsaszínbe borul az egész világ. Valószínűleg ez az ünnep osztja meg legjobban az embereket: vannak, akik nagyon szeretik és ezen a napon kis apróságokkal lepik meg szeretteiket és romantikus hangulatban töltik a napot, mások viszont ellenzik és a fogyasztói társadalom egyik vásárlásra ösztönző ünnepének tartják. 
Mi azért kedveljük ezeket a különleges alkalmakat, mert picit megfűszerezik a szürke hétköznapokat. Természetesen nem ezen az egy napon fog múlni minden, de apró meglepetésekkel – például reggeli az ágyba vagy egy kedves kártya - maradandó örömöt és így a téli hónapokban pozitív energiát ad a másiknak. Ezt a napot nevezhetnénk akár a tavaszi zsongás előszelének is, mert az emberek hasonló hangulatba kerülnek, mint az első melegebb áprilisi délutánon, amikor virág illat van és csicseregnek a madarak.



Kevesen tudják azt, hogy a szívecskéken, virágokon túl mit is takar igazából ez a nap. Szent Bálint (Valentin, Valentinus) napja már 489 óta szerepel a naptárban. A Bálint nap eredetéhez több legenda is kapcsolódik:

  • Február közepe a madarak párosodási időszakának kezdete, a korai társadalmak a természetben megfigyelt történésekhez igazították az életüket. Ezért alakulhatott ki a hiedelem, hogy e nap kedvez a szerelmi varázslatoknak.

  • Az ókori Rómában február 15-én tartották a Lupercaliát, a Faunus istennek szentelt termékenységi, engesztelési és tisztulási ünnepet. Ezen az éjszakán a fiatal nők egy kerámia korsóba rakták nevüket, a férfiak húztak közülük, az így kialakult párok az ünnepség idejére, vagy egész életükre együtt maradtak.

  • II. Claudius császár uralkodása alatt megtiltotta a fiatal férfiak házasodását, mert úgy vélte, hogy egyedülállóként jobban teljesítenek katonaként. Egy római pap akit Bálintnak hívtak megtagadta ezt a rendeletet és titokban mégis összeadta a szerelmeseket.

  • A legelterjedtebb történet szerint Bálint a fogságában visszaadta a börtönőr vak lányának látását, majd kivégzése előtt levelet írt neki, amelyet így írt alá: „A Te Valentinod”. Ez a legenda lehet a mai napig is közkedvelt Valentin napi üdvözlőkártyák alapja.

A különböző hiedelmek összemosódása révén a szerelmesek védőszentjének kikiáltott Bálint kultusza ma is az angolszász területeken, Franciaországban és Belgiumban a legnagyobb. A tengerentúlon az első Valentin napi őrület 1840-ben volt, amikor az amerikai Esther Holland képeslapot dobott a piacra. 
A szerelmesek napján a világ számos táján mások a szokások: Dél-Koreában és Japánban csak a nők adnak ajándékot, a férfiak mindezt a Fehér napon viszonozzák. Az olaszországi Terni városába egész Itáliából érkeznek párok, akik a helyi bazilikában, San Valentino állítólagos sírjánál jelentik be nyilvánosan jegyességüket.


A Valentin nap minket is megihletett és a RooM8photography csapatával összefogva 2014.01.08-án egy romantikus analóg fotózást szervezünk. Gyertek el párban vagy pár nélkül és készítsetek egy képet a szerelmeteknek vagy kiszemelteteknek. Az esemény részleteit az alábbi linket olvashatjátok:

pictures: 1 . 2 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése